2015. június 12., péntek

Cukormentes eperlekvár.

Én nagyon szeretem a lekvárokat :) talán azért mert kertesházban nőttem fel, amelynek kertjébe Szüleim mindenféle gyümölcsfát ültettek. Nagy becsben tartották a gyümölcsöket az utolsó szemig. Ahogy értek mi már másztunk a fára és tömtük magunkba a finom, édes gyümölcsöket. De jó volt! :) Apu a mai napig úgy metszi meg a fákat, hogy könnyen lehessen az ágain lépkedni, így szinte minden szem gyümölcsöt el tudunk érni. Édesanyám is mindíg vigyázott a gyümölcsökre. Amit nem tudtunk megenni, azokból elajándékozott és sok befőttet és lekvárt is készített. Nagyon-nagyon finomak voltak. A lehullót sem hagytuk kárba veszni, abból lett a vegyigyümi vagy az egyfajta gyümölcsből készült pálinka :)

Édesanyám sajnos már nem tud nekünk lekvárt készíteni, így az elmúlt években ha enni szerettem volna, akkor megvásároltam vagy kaptam Húgoméktól. 
Legtöbbször bio boltban vásároltam vagy piacokon kézműves terméket és mindíg azt néztem, hogy hány % gyümölcs van a lekvárban. Mindíg azt vettem amiben 100 g lekvárban 100 g feletti gyümölcs volt.

Legutóbb egy kézműves házi natúr eper lekvárt vettem egy nénitől. Örültem, hogy cukormentes de annak már kevésbé, hogy találtam benne egy hajszálat. Sajnos a kis gazdálkodók nem mindíg tudják ugyanazt a minőséget produkálni. Ennek ellenére ha piacon járok sokszor nem tudok ellenállni a kézműves termékeknek és inkább tőlük veszem meg (kedvelem Őket és értékelem tudásukat, fáradozásukat), minthogy olyat vásároljak, ami tele van cukorral, színezékkel, zselésítő anyaggal.

Elhatároztam, hogy megcsinálom a saját cukormentes lekváromat :)

Hozzávalók:
  • Eper (nekem közel 6 kg volt)
  • Dia-Wellness 1:4 cukorhelyettesítő (elhagyható)
Elkészítés:
  • A natúr, cukormentes lekvárkészítés legfontosabb pontja a PATIKA TISZTASÁG!!!
Befőttes üvegek megtisztítása:
  • Olyan befőttes üveget és kupakot használjunk, ami ép. Győződjünk meg arról, hogy ha használt üveget újra hasznosítunk, akkor a kupak jól zár e. Ha nem, akkor vegyünk új kupakot rá.
  • Az üvegeket a kupakkal mosogatógépben, a magasabb hőfokú mosóprogram segítségével, jól mossuk ki. Ha használt üvegeket újrahasznosítunk, akkor a címkét a mosogatógépbe való betétel előtt áztassuk/kaparjuk/távolítsuk el az üvegekről.
  • A gép által megszárított üvegeket tegyük tiszta konyharuhára. (Olvastam, hogy ezután érdemes még kifőzni is az üvegeket. De szerintem nem kell, mert én megpróbáltam és a mosogatógéppel elmosott üvegekre főzés közben valami réteg ráragadt, tehát sokkal tisztább ha nem főzzük ki.
  • Ha nincs mosogatógép, akkor kézzel mossul el jól az üvegeket a kupakokkal és ebben az esetben utána érdemes kifőzni is. Így biztos, hogy alaposan megtisztítjuk.
Az eprek megtisztítása:
  • Egy nagy tálba, vájlingba engedjünk hideg vizet.
  • Az eprekből válogassuk ki azokat amik már rothadásnak indultak, azokat dobjuk ki és csak az ép epreket tegyük bele a vízbe. A víz lepje el az epret.
  • Kezünkkel óvatosan mossuk át és a vízben szedjük le róla a felső zöld részét/levelét az epernek.
  • Addig amíg egy adagot megcsinálunk, az összes eper maradjon a vízbe.
  • Ha leszedtük az összesről a levelét, kezünkkel merjük át egy tiszta tálba.
  • Erre engedjünk hideg vizet és mossuk át újból az epreket. Azaz 2-szer mossuk meg/át az epret.
Főzés előkészülete:
  • A tiszta epreket egy krumplinyomó vagy aprítógép segítségével aprítsuk pépesre már abban a lábasban, amelyikben főzni fogjuk. Ez a lábas legyen magasabb falú, mert főzés közben kicsit pukkadozik az eper. Ha szeretnéd, hogy a lekvárban legyenek eperdarabok (én így szeretem) akkor ne törd össze nagyon.
Főzés:
  • Ezután tegyük fel főni. Amíg felforr lehet nagyobb lángra venni a tűzet. Közben néhányszor keverjük meg az epret. (Vigyázat le ne égjen!) Forrás után viszont vegyük kissebb lánga, mert az eper habosodik egy kicsit és az sem lenne jó ha leégne.
  • A víz kezd elpárologni és a lekvár egyre sűrűbb lesz. 3-5 percenként keverjük meg! Én 1 és negyed óráig főztem a kb. 5 kg epret. (a maradék 1 kg-ból volt rossz és volt amit megettünk :))
  • Ha szeretnéd, hogy hígabb és pirosabb színű maradjon a lekvár, akkor 20-30 percig elég főzni.
Üvegekbe szedés:
  • Amikor úgy látjuk, hogy nekünk megfelel a sűrűsége, akkor húzzuk le a tűzről és kezdjük teljesen telekanalazni az üvegeket egy merőkanál segítségével.
  • Ha tele van az üveg (színültig), csavarjuk rá erősen a kupakot és fordítsuk fejjel lefelé az üvegeket legalább 5 percig.
  • Ha az egésszet üvegekbe szedtük, akkor egyenként csomagoljuk be újságpapira és akár fejjel lefelé (én így csináltam) tegyük száraz dunsztba.
Száraz dunszt:
  • Az én százar dunszt-om: Abba a ládába amiben az epret vettem, az aljára tettem néhány réteg újságpapirt, majd egy jó vastag takarót/plédet. Ebbe tettem fejjel lefelé az üvegeket, amiket betakartam a ládában lévő pléd széleivel, plusz még egy másik pléddel jó vastagon. A lényeg, hogy az üvegek minél lassabban hűljenek ki. Bármilyen doboz, kosár megfelel a dunsztolásra. A képen dobozba tettem az üvegeket.
  • 2-3 nap elteltével érdemes megnézni, hogy nem kezdenek e felforrni a lekvárok de ha mindent jól csináltunk, akkor ez nem történik meg.
Édesítés természetes cukorhelyettesítővel:
  • Ha édesebb ízt szeretnénk, akkor ha az eper már elérte főzés közben azt a sűrűséget, ahogy nekünk megfelel, akkor húzzuk le a tűzről, tegyünk bele annyi Dia-Wellness 1:4 cukorhelyettesítőt (vagy egyéb természetes cukorhelyettesítőt), amennyire édesen szeretnénk később enni. 
  • Majd tegyük vissza a tűzre, egyszer még forraljuk fel és szedhetjük üvegekbe. Ilyet is készítettem, nagyon finom és nem forrt fel :)

Jó étvágyat!

Nagy ölelés :)

Iza. 



Nincsenek megjegyzések: